2010. március 13., szombat

Ima a városunkért és a kereszthez!


Ima a városunkért,ahol élünk!


Mindenható és irgalmas Isten, ég és föld Teremtője.
Hallgasd meg szeretett gyermekeid imáját!
Töltsd be fényeddel ezt a várost, amit most Neked
ajánlunk, ahol oly régóta akarnak az emberek
megismerni és szeretni Téged!

Tárd ki az ajtókat és a szíveket, hogy Fiad beköltözhessen.
Úr Jézus Krisztus, az emberiség testvére.
Te ismered örömeinket, félelmeinket és szükségeinket.

Engedd, hogy felismerjünk Téged, mint Megváltónkat és Üdvözítőnket!
Adj nekünk reményt és vágyakozást egy Istenben gyökerező élet után!
Áldd meg mindazokat, akik keresik az igazságot,
adj erőt és bátorságot azoknak, akik országod eljöveteléért fáradoznak!

Szentlélek, szeretet Lelke. Újítsd meg Pünkösd csodáját egyházadban itt és most is.
Készíts fel minket, hogy befogadhassuk ajándékaidat, amelyekkel el akarsz halmozni minket.

Szűz Mária, Megváltónk Édesanyja.
Rád bízzuk a városunkban élő valamennyi embert.
Érintsd meg a szívüket! Vezesd őket szeretett Fiadhoz!

Ti mindannyian, szentek és boldogok! Szolgáltátok a szegényeket és e városhoz kötődve tettetek tanúságot az evangéliumról.
Imádkozzatok értünk, hogy közbenjárásotokra Isten Országa láthatóvá váljék bennünk és általunk.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben most és mindörökké.

Ámen





Imádság a kereszthez


Üdvözlégy, szent kereszt, amelyen maga az Isten Fia, az Ige, kitárt karjaival magához ölelt bennünket, és a mennyei Atya iránt kiengesztelt. Üdvözlégy, szent kereszt, érzékeink minden szennytől és gonoszságtól való megtisztításának üdvös eszköze, ha alázatos lélekkel átkarolunk. Üdvözlégy, szent kereszt, amely atyáinknak kimondhatatlan örömet okoztál, Az által, Aki szegekkel átverve függött rajtad. Üdvözlégy, szent kereszt, éles kard eltompítója, mert Aki rajtad függött, nem fordult el a jó szándékú latortól. Üdvözlégy, szent kereszt, amelynek birtokában most a hívő nép, a szent nemzet, felajánlunk téged könyörgő áhítattal Krisztus Istenünknek, Aki szegekkel rajtad függeni akart. Azért, ujjongva hirdetjük, hogy a mi ártatlan Istenünk, rajtad függve kitárta szent kezeit. Rajtad omlott ki az Isten Fia vére, amelynek mindnyájan részesei lettünk. Akik téged hódolva tisztelnek, éltető Istenünket engesztelik ki elkövetett gonoszságaik miatt, azok bocsánatát könnyen megnyerik végtelen leereszkedése által, Aki annyit szenvedett miattunk, ha megemlékezünk mindent megújító szenvedéséről.
Üdvözlégy, szent kereszt, a Nagy Király győzelmes fegyvere, amely, második, félelmetes eljövetele alkalmával jelzi útját az égi erők sorainak, az igazak seregének, akik Eléd jönnek fényben tündökölve, dicsőségét hirdetve a mindenség Királyának. Utánozhatatlan dicsőséged, amelyet magától, a rajtad függő Jézus Krisztustól kaptál, nyilvánvaló lesz az igazak előtt, szégyene és vádolója a zsidóknak, nyeresége azoknak, akik a te isteni erődet tartották szemük előtt, már akkor, amikor még a földre húzó nehézkes testben éltek. Szent kereszt, keresztények oltalma és hűséges őrzője, az ellenség vad támadásainak hathatós elfordítója, tekints reánk, Amiatt, Aki rajtad függött, a dicsőség fényességében, világosítsd meg lelkünket, hogy mi is önként vállaljunk olyan szenvedést, amelyet rajtad szenvedett miattunk a láthatatlan Atyának Fia, az Örök Ige.Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése