2010. március 8., hétfő

Istenhez fohász ima


Köszönöm Istenem

Igaz lelkem fohászkodik minden szóban Tehozzád

Imám szárnyán Önmagam száll s lelkem ím, Elébed áll

Bármi is jő Uram, én azt hálás szívvel fogadom

Gyermekedként így szeretlek, hitem meg nem tagadom

Új Élet kél itt, most Veled eljövendő hajnalon

Ha Szeretet van énbennem, reményteljes holnapom

Köszönöm, hogy létezésem szent Fényedben született

Segíts Atyám, hogy utamat tudatosan tegyem meg

Mikor a csend honol bennem s Végtelenség ölel át

Látom Bennem Létezésed, s feltárhatom a csodát

Felismerem a Mindenség szétáramló ritmusát

Lelkem tánca egyként mozdul, létem dalként élem át

Magasrendű Igazságban a Minden így szerepel

Elmondani lehetetlen, mert érzésben érem el

Köszönöm, hát Jó Istenem, hogy megértem ki Vagyok

Szeretet a Szeretetben, Fény a Fényben, ÉN VAGYOK

Add, hogy lássam magam mindig a te igaz szemeddel

Mindenkire úgy tekintsek, mint isteni Gyermekre

Lehívom most ide közénk Áldásodnak Sugarát

Ez az Áldás szent imaként mindenkit öleljen át.

Ámen

Kép

6 megjegyzés:

  1. SZERETNÉM MÁSNAK IS ELKŰLDENI ,HA LEHETSÉGES.

    VálaszTörlés
  2. Ha ISTEN szól hozzád ,azt okkal teszi ,hogy életedet ősszhangba hozza Krisztussal .

    VálaszTörlés
  3. Hálásan köszönöm Istenem.

    VálaszTörlés
  4. VÉLEMÉNY ARRÓL, HOGYAN SZEREZTEM MEG A KÖLCSÖNET EGY LEGITÁLIS FORRÁSBÓL (
    trustbridgefinancialservice943@yahoo.com)

    Üdvözlöm, Christopher Nissan vagyok, és Észtországban, Tallinnban élek. Tele vagyok boldogsággal és örömmel. Szeretnék beszélni Isten jóságáról az életemben. Miután hónapokig próbáltam kölcsönt szerezni az interneten, és átvertek, kétségbeesetten próbáltam kölcsönt szerezni egy legitim online hitelezőtől. Ekkor láttam egy Tracie Rush nevű barátom hozzászólását, aki beszélt egy legitim hitelező cégről, ahol gyorsan, egyszerűen és stressz nélkül megkapta a kölcsönt. Bemutatott egy Mark úrnak, aki a Trust Bridge Financial Service nevű céget irányítja. Kértem egy kölcsönt (90 000 USD) alacsony, 3%-os kamatlábbal. A kölcsönt jóváhagyták, és befizették a bankszámlámra. Így tudtam kölcsönt szerezni a vállalkozásom beindításához és a számláim kifizetéséhez. Azt tanácsolom mindenkinek, aki gyorsan és egyszerűen szeretne kölcsönt szerezni, hogy vegye fel velük a kapcsolatot. e-mailben: (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) szerezzen bármilyen kölcsönt, amire szüksége van még ma,
    köszönöm, mivel életem legnagyszerűbb vallomását olvasta.

    VálaszTörlés