ESTI IMA
Lefekvéskor mondjuk
Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk, Uram!”, és hogy: „Isten Anyja, Társmegváltója a világnak, imádkozz érettünk!”
Kérlek, édes Jézusom, a Szentlélek Szeplőtelenje Nevében és Szívében, légy kegyes, és ezek alapján add meg éjszakai pihenésem alatt 1 millió lélek megmenekülésének kegyelmét a szörnyű kárhozattól, és másik 1 millió lélek kiszabadulásának kegyelmét a tisztítótűzből!
Uram hallgasd meg könyörgésemet, és az én kiáltásom jusson Eléd!
Köszönöm Jézusom, szeretlek Jézusom, áldott légy!
Ámen.
Ha ezt az imát este lefekvéskor szívből elimádkozzuk, meg is kapjuk a benne kért nagy kegyelmet (2X1 millió lélek) kegyelmi állapotban, főleg ha napközben is gyakran mondogatjuk az invokációkat.
Az Úr Jézus szavai ezen esti imával kapcsolatban:
„A Föld engesztelő központja Magyarország. Tehát hazátokból választottam ki egy kedves gyermekemet és vele küldtem ezt nektek, hogy minden este imádkozzátok. El sem tudjátok képzelni, mennyi lélek menekül meg ezáltal, és milyen sok szabadul ki a tisztítótűzből.”
Play Blackjack at a Casino! - Microgaming - Microgaming
VálaszTörlésA classic card goyangfc.com game is a https://jancasino.com/review/merit-casino/ thrilling and engaging blackjack ventureberg.com/ game at Microgaming. This fun game is now febcasino.com available for your device! ford fusion titanium
VÉLEMÉNY ARRÓL, HOGYAN SZEREZTEM MEG A KÖLCSÖNET EGY LEGITÁLIS FORRÁSBÓL (
VálaszTörléstrustbridgefinancialservice943@yahoo.com)
Üdvözlöm, Christopher Nissan vagyok, és Észtországban, Tallinnban élek. Tele vagyok boldogsággal és örömmel. Szeretnék beszélni Isten jóságáról az életemben. Miután hónapokig próbáltam kölcsönt szerezni az interneten, és átvertek, kétségbeesetten próbáltam kölcsönt szerezni egy legitim online hitelezőtől. Ekkor láttam egy Tracie Rush nevű barátom hozzászólását, aki beszélt egy legitim hitelező cégről, ahol gyorsan, egyszerűen és stressz nélkül megkapta a kölcsönt. Bemutatott egy Mark úrnak, aki a Trust Bridge Financial Service nevű céget irányítja. Kértem egy kölcsönt (90 000 USD) alacsony, 3%-os kamatlábbal. A kölcsönt jóváhagyták, és befizették a bankszámlámra. Így tudtam kölcsönt szerezni a vállalkozásom beindításához és a számláim kifizetéséhez. Azt tanácsolom mindenkinek, aki gyorsan és egyszerűen szeretne kölcsönt szerezni, hogy vegye fel velük a kapcsolatot. e-mailben: (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) szerezzen bármilyen kölcsönt, amire szüksége van még ma,
köszönöm, mivel életem legnagyszerűbb vallomását olvasta.